Szolgáltatásaim

 Hidegburkolási munkák igényes és precíz kivitelezése rövid határidővel


Bontási munkálatok

Bármilyen a burkoláshoz, vagy az azt megelőző munkálatokhoz szükséges bontási feladatot elvégzek. A sitt elszállításának leszervezésében tudok segíteni, legyen szó akár zsákos, akár konténeres elszállításról.


Fal, illetve aljzatkiegyenlítés


Az egyenetlen fal és aljzat felületeket minden esetben szükséges kiegyenlíteni. Ez jellemzően a felújítások során válik szükségessé, miután a régi burkolat bontása következtében a fogadó felület is rendszerint sérül, így azt helyre kell állítani. E nélkül nem lehet megfelelő minőségben az új burkolatot felragasztani.


Lejtésképzés kül és beltérben


A megfelelő vízelvezetés érdekében mindenképpen szükség van lejtés kialakítására azokban a helyiségekben, ahol vízterhelésnek van kitéve a burkolt padló felület. Ennek igen komoly jelentősége van teraszok, zuhanyzók esetében, de minden olyan helyen, ahol padlóösszefolyó került beépítésre a lejtésképzést meg kell tenni.


Vízszigetelés


A vízszigetelés elengedhetetlen része a vizes helyiségeknek. Minden esetben a már megfelelően előkészített fogadófelületet kenhető vagy kétkomponensű, glettvassal felhordható vízszigeteléssel kell ellátni minimum kettő rétegben zuhanyzók, kádak, mosdók környékén, valamint kültérben teraszok és medencék esetében. A rendszer további részei a negatív sarkokba behelyezett hajlaterősítő szalagok, valamint csatorna bekötések, csapok, faláttörések esetén szigetelő gallérok elhelyezése a két réteg szigetelés közé.


Épített zuhanyzó, mosdó pult készítése


Bármilyen formavilágú épített zuhanyzó, illetve mosdópult megépítését vállalom. Üvegtégla berakások készítése is lehetséges, csak a megrendelő fantáziája szabhat határt.


Fürdőkádak beépítése

Fürdőkádak beépítése során maximális figyelmet kell szentelni a vízszintes beállításnak, valamit a kád megfelelő rögzítésének. Nem elégséges a kádhoz kapható lábakra hagyatkozni a beépítés során. Ezek nem nyújtanak megfelelő tartást a használat alatt, ezért minden esetben alá kell falazni a kádnak ahhoz, hogy az hosszú évek során stabilan szolgálja gazdáját. A csatornába való bekötés után megtörténik a kád előlapjának felhelyezése vagy annak befalazása. Falazott előlap esetében mindig szükséges szervíz nyílást készíteni készen kapható szervíz ajtók, vagy pedig csempemágnes felhasználásával rögzített csempék segítségével.


Padló és falfelületek burkolása

Legyen szó normál vagy diagonál burkolásról, hálós vagy eltolt lap kiosztásról, minden elképzelését megvalósítom 1 méteres lapszélességig bezárólag. Az esetek túlnyomó többségében ragaszkodom a Mapei alapanyagok használatához, így biztosítva a megfelelő minőségű kivitelezést megrendelőim számára.


Lépcsők burkolása

Normál vagy húzott fokú, beton vagy fém lépcsők burkolása, kísérő szegéllyel együtt.


Laminált és vinyl padló fektetése

Hidegburkolás mellett, a melegburkolási technológiák közül a laminált, illetve a vinyl padlók lerakásával is foglalkozom. Ha ilyen jellegű burkolási igénye van, nyugodtan keressen, a szakszerű kivitelezést garantálom.


Beltéri ajtók cseréje

Utólag szerelhető állítható, vagy blokktokos ajtók beépítése, a régi ajtó bontásával együtt.


Zuhanykabinok, zuhanyfalak telepítése 

Bármilyen típusú üveg zuhanykabin, zuhanyfal szakszerű telepítését vállalom.


Burkoló, burkolás, hidegburkolás az alábbi településeken: Budapest IV. kerület, Budapest X. kerület, Budapest XIII. kerület, Budapest XIV. kerület, Budapest XV. kerület, Budapest XVI. kerület, Budapest XVII. kerület, Budapest XVIII. kerület, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllő, Csömör, Mogyoród, Isaszeg, Veresegyház, Pécel, Ecser, Üllő, Vecsés, Gyál, Ócsa, Maglód, Gyömrő, Monor, Péteri, Mende, Dunakeszi, Szada, Fót